Nina Dobrev (Elena Gilbert) |
KEZDETEK Nina Constantinova Dobreva 1989. Január 9-én született Sofiában, Bulgáriában. Kanadában nõtt fel. 2 éves volt, amikor Torontóba költözött a szüleivel. Édesanyja mûvész, édesapja pedig számítógépes szakember. Van egy bátyja. A J.B. Tyrrell Sr. Public Schoolba majd a Wexford Collegiate School for the Arts-ban tanult. Már kicsi korában jelentkezett nála, hogy tehetséges. Táncolt, gimnasztikázott, énekelt, színészkedett, és imádta a színházat. Beiratkozott a Dean Armstrong Színészképzõ iskolába, és itt több tehetségkutató felfigyelt rá. KARRIER Elõször modellkedett, majd reklámfilmekben, végül filmekben szerepelt. Sokszor sikerült elnyernie a rendezõk és producerek tetszését. Szerepelt a Fugitive Pieces, az Away from Her, és a Never Cry Werewolf címû filmekben. 2006-ban kapta meg Mia Jones szerepét a Degrassi: The Next Generation címû sorozatban. Az MTV American Mall címû filmjének õ volt a fõszereplõje. 2009-ben kapta meg a CW sorozatának, a Vampire Diariesnak a fõszerepét. Elena Gilbert karakterével pedig elindult a siker felé vezetõ úton. A készítők nagy feladatot állítottak Nina elé, hiszen el kell játszania a sorozatban a gonosz Katherine Pierce karakterét is, aki Elena teljes hasonmása. A sorozatért 2010-ben Young Hollywood díjat kapott "Making their Mark" kategóriában, illetve a szereplőgárdával megosztva is részesült egyben. 2011-ben Kellan Lutz mellett szerepel a The Killing Game című filmben. MAGÁNÉLET A Ryerson Egyetemen szociológiát tanult, de végül inkább a színészkedést választotta és 2008-ban otthagyta az iskolát. Szeret utazni, fõként Európa országaiban barangol szívesen. Szeret úszni, sziklát mászni, snowboardozni és lovagolni is. Fontos számára az arcápolás. Heti 3 - 4 alkalommal yógázik. A szerelmi életérõl nem sokat tudni. A pletykák szerint 2010-ben a The Vampire Diaries forgatásán összejött a nála 11 évvel idõsebb szívtipróval, Ian Somerhalderrel. ÉRDEKESSÉGEK - Eredetileg göndör a haja - Nagy Avatar rajongó lett - Kedvenc reggelije a Kashi zabkása, áfonyával - 2009-ben vásárolta meg álmai autóját, egy Audi-t. - Arachnofóbiás (fél a pókoktól) - Kedvenc földrésze Ausztrália - Mindig van a táskájában egy Cover Girl Lash Blast szempillaspirál - 2010-ben saját ruhakollekciót kezdett tervezni - Születési vezetéknevét új ejtik, hogy: "doo-brava" - Az American Mall filmben néhány zenei felvételt Autumn Reeser énekelt helyette - Imádja a dobozos halat, és a kukoricát Ian Somerhalder |
(Damon Salvatore) |
KEZDETEK Ian Joseph Somerhalder 1978. December 8-án látta meg a napvilágot, Covingtonban, Louisiana államban. Szülei, Edna és Robert Somerhalder. Apja építési vállalkozó volt. Van egy bátyja, Bob, aki profi biciklis, illetve egy huga, aki újságíró. Apai ágról, francia és angol, míg anyai ágról ír felmenõkkel rendelkezik. 13 éves volt, amikor szülei elváltak. Édesanyjával maradt, aki nagyon egészségesen nevelte. Gyermekkorában sokat úszott, horgászott és csónakázott. Katolikus iskolában tanult. Játszott az iskolai dráma csoportban. 10 éves volt, amikor édesanyja úgy gondolta, hogy fiát a modelkedés felé tereli. Azonnal alá is írt egy 3 éves szerzõdést a Ford Modelügynökséggel New Yorkban. KARRIER A modelkedés bejött Iannek. Több helyen keresték az arcát. Dolgozott NYC-ben, Párizsban, Milánban és Londonban is. Olyan cégek arca lehetett, mint a Calvin Klein, American Eagle Outfitters, Dolce & Gabbana, Gucci, Versace vagy a Guess?. Az utóbbinak 2 éven át volt a reklámarca. Több ügynökséggel leszerzõdött, köztük a DNA Model Managementel és az ausztrál Priscilla's Model Managementel is. A színészet ízébe 1998-ban kóstolt bele. A Celebrity filmben kis szerepet kapott, és a jelenetét ki is vágták. Több kissebb filmszerep követte egymást, majd az elsõ igazi nagy szerepet a The Rules Of Attraction / A Vonzás szabályai címû filmben kapta meg. Sok népszerû televíziós sorozatban vendégszerepelt. Játszott a Smallville, a CSI: Miami, a CSI és a Young Americans sorozatban is. 2004-ben kapta meg a sztárok közé a belépõt, amikor beválasztották a Lost / Eltûntek fõszereplõi közé. Õ alakította Boone Carlyle karakterét. A karaktere az elsõ évadban ugyan meghal, de Ian több alkalommal visszatér - emlékezések alkalmával. 2006-ban kapta meg a Pulse / Mezsgye címû horror remake fõszerepét, amiben Kristen Bell és Christina Millian voltak a partnerei. 2009-ben megkapta a The Tournament / A Bérgyilkosok Viadala címû filmben Miles Slade szerepét. 2009 Októberében írta alá a szerzõdést a Cradlewood címû filmre. A televíziós munkát sem hanyagolja, hiszen a 2009-es évben indult The Vampire Diaries sorozatban fõszerepet játszik, Paul Wesley és Nina Dobrev oldalán. MAGÁNÉLET Ian-t a The Rules of Attraction címû film után a közvélemény "melegnek" hitte. Ezek után döntött úgy, hogy soha többet nem alakít homoszexuális figurát egy filmben sem. Ian több színésznõvel kikezdett már. 2002-ben Kate Bosworth-al járt, majd 2003-ban Nicky Hiltonnal is eltöltöttek egy pár hetet. Maggie Grace-el, a Lost forgatásán ismerkedett meg 2005-ben, majd 2007-ben szakítottak. 2008-tól Megan Auldal jár, de a pletykák szerint a The Vampire Diaries forgatásán összejöttek Nina Dobrev színésznõvel. Aktív tagja a St. Tammany Környezetvédő szervezetnek. Az állatokat is védelmezi. Szülőföldjét nagy becsben tartja. 2010-ben - amikor Luisiana élővilágát az olaj miatt veszély fenyegette - azonnal hazautazott, és kampányolt, illetve segítséget kért a természet megmentéséhez. DÍJAK / JELÖLÉSEK 2002: Young Hollywood Awards / Exciting New Face - Male / NYERT 2005: Teen Choice Award / Choice TV Breakout Performance - Male 2006: Screen Actors Guild Awards / Outstanding Performance by an Ensemble in a Drama Series / NYERT ÉRDEKESSÉGEK - Õ volt az elsõ, akit beválasztottak a Lost szereplõgárdájába - Vegetáriánus - Elsõ "állását" modelként a Ralph Lauren cégnél kapta - Tisztaságmániás (van, hogy napi három alkalommal vesz fürdõt) - 2010-ben őt választották meg a rajongók "Minden Idők Legszexisebb Szörnyetegének" / a versenyben Robert Pattinsont győzte végül le Paul Wesley (Stefan Salvatore)
KEZDETEK
Paul Thomas Wasilewski 1982. Július 23-án született New Brunswickben. Marlboroban nõtt fel, New Jerseyben. Szülei Agnieszka és Thomas Wasilewski, akik még Paul születése elõtt költöztek Lengyelországból Amerikába. Van egy húga, Julia. 16 éves koráig minden nyáron eltöltött egy kis idõt Lengelországban. Folyékonyan beszéli a lengyel nyelvet. Van egy nõvére, Monica, és két huga, Julia és Leah. A Christian Brothers Akadémiára járt Lincroftba. Az iskolai tanulmányait a Marlboro Középiskolában kezdte. A gimi elsõ éveiben kapta meg elsõ szerepét a The Guiding Light címû sorozatban. Ekkor váltott iskolát, és átjelentkezett a Lakewood Prep Iskolába. 2000-ben végzett, majd jelentkezett a Rutgers Egyetemre, de a színészi karrierje miatt abba kellett hagynia. KARRIER 2005-ben változtatta a nevét Paul Wesley-re. A névváltoztatásra a családjának a beleegyezését is kérte, mert úgy érezte, hogy a Wasilewski nevet a filmes szakmában túlságosan nehéz lesz megjegyezni. Több sorozatszerepet kapott a The Guiding Light után. Szerepelt a Smallville, The O.C., 8 Simple Rules, Wolf Lake, Cane és az American Dreams sorozatban. 2009-ben szerepet kapott a 24 sorozatban. Õ játszotta Stephent. Szintén 2009-ben kapta meg a nagysikerû Vampire Diaries sorozat egyik fõszerepét. Õ alakítja Stefan Salvatore-t. Kevés filmszerepet kapott, fõként a televíziós színészként ismerte meg a világ. 2008-ban szerepelt Amber Tamblyn oldalán a The Russell Girl címû filmben. A Killer Movie-ban õ alakította Jake Tannert Kaley Couco oldalán. Ebben a filmben együtt játszott barátnõjével, Torrey DeVitto-val. 2009-ben õ játszotta a fõszerepet az Elsewhere címû thillerben. MAGÁNÉLET Szereti a jéghokit, és kedvenc téli sportja a Snowboard. Mindenképpen szeretné magát kipróbálni íróként és rendezõként is. 2004-ben Marnette Patterson színésznõ volt a barátnõje, majd 2007-ben találkozott Torrey DeVitto kezdõ színésznõvel, akivel jelenleg is egy párt alkotnak. ÉRDEKESSÉGEK - Fiatal korában sokszor verekedett lány miatt - 15 éves kora óta mindig volt barátnõje - Romantikus alkatnak vallja magát
Candice Accola
(Caroline Forbes)
KEZDETEK ÉS KARRIER
Candice Accola 1987. május 13-án született Orlandoban, Florida államban. 2007-ben kapta elsõ szerepét aPirate Camp címû filmben, és ez be is indította a karrierjét. Még ebben az évben kiválasztották egy epizódszerepre a "How I Meet Your Mother" címû sorozatban, illetve feltûnhetett az Oscar nyertes JUNOcímû alkotásban is egy rövid ideig. Újabb két szerep követte az elõzõket. Brittany Snow oldalán játszotta Melody szerepét az On The Doll filmben, majd ezt követte az X's & O's kicsi szerepe. Jelenleg csak úgy tartják számon, mint "DeadGirl"-t, mert ebben a filmben már fõszerepet játszott. 2010-ben pedig két film is érkezik, amelyekben Candice szerepet kapott. 2009-ben beválogatták a nagysikerû THE VAMPIRE DIARIES sorozatba, õ játssza Caroline Forbes szerepét, aki a suli királynõje. MAGÁNÉLET Jelenleg nincs férfi az életében. Imád vásárolgatni, és jó barátságot kötött a sorozatbeli kolleganõjével, Nina Dobrev-el. Szabadidejében sokat énekel, és próbálja a zenei karrierjét is sikerre vinni. 2010-ben egy barátja megbetegedett (lyme kór), aminek hatására Candice lelkes kampányba fogott, hogy felhívja a betegség veszélyeire a figyelmet.
Steven R. McQueen
(Jeremy Gilbert)
KEZDETEK
Terrence Steven McQueen II 1988. Július 13-án született Los Angelesben, Kaliforniában. Szülei Chad McQueen és Stacy Toten. Keresztfia a népszerű hokijátékosnak, Luc Robitaille-nek. Nagyszülei is színészek voltak (Steve McQueen és Neile Adams) Több féltestvére van. Köztük egy lány, Madison és két fiú Jesse és Chase. Már fiatalon elkezdett harmonikán játszani. Első csókját ötödikes korában kapta egy hawaii táncrendezvényen. KARRIER Első szerepét 2005-ben kapta a Threshold című sorozatban. Az Everwoodban visszatérő karakterként volt jelen. Ő alakította Kyle Huntert. 2006-ban a Club Soda rövidfilmben James Gandolfini mellett alakíthatta a "Kölyköt". 2008-ban Chelsea Staub színésznő partnere volt a Minutemen című vígjátékban. Több vendégszereplés után, 2009-ben kapta meg Jeremy Gilbert szerepét a The CW csatorna új sorozatában a The Vampire Diariesben. 2010-ben kapta első igazi főszerepét egy horrorfilmben, a Piranha-3D című alkotásban, amelyben Dina Meyer, Kelly Brook és Jerry O'Connell mellett tűnik fel. MAGÁNÉLET Imádja a hokit, a lovaglást és szeret kick-boxolni is. 2008-ban volt egy rövid románca Chelsea Staub színésznővel. 2009-ben a The Vampire Diaries forgatása miatt átköltözött Atlantába. A felvételek során a hírek szerint összejött Candice Accola színésznővel, aki a sorozatban Caroline karakterét alakítja. ÉRDEKESSÉGEK - Szerinte Elisa Cuthbert a legcsodálatosabb színésznő - Szeretne együtt szerepelni Samuel L. Jacksonnal - Kedvenc sorozata a Dexter - Kedvenc weboldala az IMDB - A Beverly Hills Film Fesztiválon díjjal jutalmazták a Club Soda című filmben nyújtott alakításáért
Sara Canning
(Jenna Sommers)
KEZDETEK
Sara Canning 1987. Július 14-én született Ganderben, Kanadában. Sherwood Parkban nõtt fel. A vancouveri gimnáziumban érettségizett, "film" szakon. Elsõ szerepét a középiskola befejezése után kapta. KARRIER A Paparazzi Princess: The Paris Hilton Story címû filmben õ játszotta Nicky Hilton szerepét. Vendégszereplõként megjelent a Smallville címû sorozatban, majd 2009-ben a Kyle XY-ban. A Taken In Broad Daylight címû TV filmben fõszerepet kapott. A Black Field címû történelmi filmben õ játssza Maggie McGregort. 2009-ben kapta meg Jenna Sommers szerepét a CW nagysikerû új sorozatában a The Vampire Diaries-ban. Érdekes, hogy Sara egyidõs Ninával, és a sorozatbeli társaival, akik gimnazistát játszanak. Miután elkezdték forgatni a sorozatot, Sara Atlantába költözött.
Katerina Graham
(Bonnie Bennett)
KEZDETEK
Katerina Alexandra Graham 1989. Szeptember 5-én született a svájci Genfben. Édesapja Joseph Graham, libérai, míg édesanyja Natasha, egy orosz származású zsidó asszony. Los Angelesben nõtt fel. A nagypapája ENSZ nagykövet volt. Katerina héber iskolába járt, ahol elsajátította az angol nyelvet, megtanult spanyolul és franciául, ezen felül beszél egy kicsit portugálul és héberül is. Katerinát kiskorától kezdve különféle kulturák és társadalmak vették körül, és õ úgy érzi, ez csak az elõnyét szolgálta a tanulmányainak. 16 évesen érettségizett le. KARRIER Hat évesen kapta meg elsõ reklámszerepét. Olyan termékek reklámarca lett, mint a Barbie vagy a K-Mart. A televíziós szerep sem váratott sokáig, epizódszerepet mint az Isteni Sugallat és a Lizzie McGuire sorozatban is. Tizenöt éves volt amikor a híres koreográfus - Fatima - kiválasztotta, hogy Lil Bow Wow háttértáncosa legyen a BET Awardson, ahol a fekete mûvészeket díjazzák. A lány színészként, táncosként és énekesként is dolgozott. Az elsõ dal amit írt, a Derailed az egyik Jan-Claude Van Damme film betétdala lett. Egy évvel késõbb találkozott a Destiny's Child egykori producerével Damonnal, aki sokat segített a karrierjén. Számos sorozatban kapott az õ segítségével szerepet, ilyen volt a Hannah Montana, a CSI, a Narancsvidék vagy a Már Megint Malcolm. Mivel tehetséges táncos is volt, a lány számos videoklippben is megjelent a háttérben. Köztük Akon "Mr. Lonely" vagy a B2K's "Why I Love You" c. dalából készült videoklippekben is. 16 éves korában lett a Coca - Cola reklámarca, õ mosolygott a Fanta reklámokban ránk. Énekesként vokálozott a BEP-nek, együtt dolgozott Snoop Doggal és a Megint 17 címû filmben, nem csak szerepelt, hanem egy dala is felkerült a film zenei albumára. 2009-ben kapta meg a kiugró televíziós lehetõségét a The Vampire Diaries sorozatban. Bonnie karakterét alakítja. 2010-re több filmje várható. A The Roommateben Leighton Meester és Cam Gigandet lesz a partnere. Szintén ebben az évben jelent meg első, hivatalos, önálló száma, amelynek a "Sassy" címet adta. 2011 Márciusában látott napvilágot a Love Will Never Do Without An Escapade című videóklippje, ahol tánctudását is megcsillogtatja. ÉRDEKESSÉGEK - Imádja Los Angelest - A szabadidejét legszívesebben a strandon tölti - Szereti a "Gay" klubbokat - Szerepelt Justin Bieber és Usher közös klippjében (2010) - Nelly - Just a Dream című videóklippjében az énekes szerelmét alakítja (2010)
Matthew Davis
(Alaric Saltzman)
KEZDETEK
Matthew W. Davis 1978. Május 8-án született Salt Lake City-ben, Utah államban. Kicsi korában szüleivel Szaud - Arábiába költözött. 5 évesen került vissza Salt Lake Citybe. A Woods Cross Középiskolában tanult, ahol 2 évig aktív tagja volt a futballcsapatnak, majd inkább a dráma szakkör iránt kezdett érdeklődni. Ekkor érezte úgy, hogy számára az igazi mesterség, a színszet. Ezt követően az Utah Egyetemre ment, színművészeti szakra. Pizzafutárként kezdte a pályafutását. Egyszer Andy Garciának kellett házhoz szállítania, és mindent elkövetett utána, hogy újra találkozzon a népszerû színésszel. KARRIER Elsõ szerepét 2000-ben kapta a Tigerland címû filmben, Colin Farrell oldalán. Szintén ebben az évben szerepelt a Rémségek Könyve második részében, majd a Pearl Harbor és a Doktor Szöszi következett. Matt pályafutása beindult, és több sikeres filmben is fõszerepet kapott. 2009-ben pedig õ játssza Alaric Saltzman szerepét a CW nagysikerû TV showjában a The Vampire Diaries-ban. A 2010-es Waiting for Forever címû romantikus filmben Rachel Bilson oldalán fog feltûnni. MAGÁNÉLET Imád olvasni, és érdekli az ezotéria. Főleg a Tantrikus gyakorlatokat szereti kielemezni. Sokat foglalkozik a 2012-re ígért jövendölésekkel és az űrlények létezése is központi kérdés nála. A való életben is imádja a történelmet. ÉRDEKESSÉGEK - A Twitteren Ernesto Riley néven van fent - A legtöbben úgy állítják meg az utcán, hogy: "Úristen, te vagy az a b*nkó a Doktor Szösziből"
Malese Jow
(Anna)
KEZDETEK
Elizabeth
Melise Jow 1991. Február 18-án született Tulsa-ban, Oklahomában.
Édeapja, Hong, japán, míg édesanyja, Lanae, kaukázusi. 2 öccse van,
Jensen és Braden, illetve egy húga, Makenna. Az Eliot Általános Iskolába
járt, majd a Van Buren Általános iskolába végezte el a tanulmányait. 12
évesen magántanuló lett, így jobban tudott koncentrálni a színészetre.
KARRIER
Már
2 éves korában elkezdett modelkedni. Imád énekelni, és több
rendezvényen õ adta elõ a Nemzeti Himnuszt. 8 éves volt, amikor a
McDonalds õt választotta a reklámarcának. Ekkor költözött a családjával
Kaliforniába. 2004-ben megkapta Geena Fabiano szerepét az Unfabulous
címû Nickelodeon sorozatban. A szerepért Young Artist Díjra is jelölték.
A Wizards of Waverly Place-ban is vendégszerepelt, Ruby Donahue-t
alakította. Több nagysikerû sorozat egy - egy részében mosolygott vissza
ránk. Köztük a Hannah Montanaban és az iCarlyban is.
2009-ben
Ashley Tisdale-el szerepelt együtt az Aliens in the attic címû filmben.
A CW The Vampire Diaries sorozatában õ alakította Anna karakterét az
első szezonban. A 2010-es The Social Network címû drámában Rooney Mara
és Brenda Song oldalán tûnik fel. Vendégszerepet kapott a Leverage
sorozatban illetve a The Troopban is.
2010-ben
egy filmben is látható. A Charmed sorozatból ismert, Brian Krause
oldalán tűnik fel a You're so Cupid című vígjátékban, több fiatal
tehetség mellett.
MAGÁNÉLET
Az
Unfabulous forgatásán ismerkedett meg Jordan Calloway színésszel,
2006-ban randiztak egy darabig, majd 2007-ben összejött Matthew
Underwood-al - aki elõtte Victoria Justice színésznõt hódította meg - és
egy évig jártak. A The Vampire Diaries forgatásán jó barátságot kötött
az összes színésszel, de főleg Steven R. McQueenel találták meg a közös
hangot.
DÍJAK / JELÖLÉSEK
2008: Young Artist Award / Best Performance in a TV Series - Supporting Young Actress
2008: Young Artist Award / Best Young Ensemble Performance in a TV Series
2006: Young Artist Award / Best Young Ensemble Perfromance in a TV Series
2005: Young Artist Award / Outstanding Young Performers in a TV Series
Zach Roerig
(Matt Donovan)
KEZDETEK
Zachary
George Roerig 1985. Február 22-én született Montepelier-ben, Ohio
államban. Szülei, Daniel és Andrea Roering, mindketten emlékmûkészítõk
voltak. A Montpelier Középiskolába járt, ahol futballozott. Zach elõször
a családi vállalkozásba kezdett dolgozni. (Fackler Mounuments). Van egy
húga, Emily, aki 4 évvel fiatalabb nála. Igazi otthonának New York
City-t érzi.
KARRIER
16
éves korában minden hétvégén elment Clevelandba, hogy színészetet
tanuljon. A középiskola befejezése után 3 nappal NYC-be utazott. Több
modellmunkát kapott. Õ volt a Sears és Kmart egyik arca. Elsõ nagyobb
szerepét a Flutter Kick címû rövidfilmben kapta 2005-ben. 2008-ban
szerepelt Mischa Barton oldalán azAssassination of a High School
President címû bûnügyi vígjátékban.
Az
"As The World Turns" címû dráma sorozatban õ alakította Casey Hughes
karakterét 274 epizódon keresztül. A Friday Night Lights címû sorozatban
õ alakítja Cash-t. 2009-ben megkapta Matt Donovan szerepét a The
Vampire Diaries címû sorozatban.
ÉRDEKESSÉG
- Rossz a szeme ( kontaklencsét hord )
Kayla Ewell
(Vicki Donovan)
KEZDETEK
Kayla
Noelle Ewell 1985. Augusztus 27-én született Long Beach-en,
Kaliforniában. Seal Beachen nõtt fel. Van egy lány és két fiútestvére.
Már kicsi korában tanult énekelni, táncolni, és színjátszókörbe is járt a
Westminsterben lévõ Orange County Song & Dance Képzõbe. Már kicsi
korában felfedezték a tehetségét. A Los Alamitos Középiskolában
érettségizett 2003-ban.
KARRIER
Elsõ
Tv-s szerepe a Freaks and Geeks címû sorozatban volt 2000-ben. 2004 és
2005 között a népszerû The Bold and the Beautiful címû sorozatban
játszott. Vendégszerepet kapott a Narancsvidékben, a Veronica Marsban,
és az Entourage sorozatban is. Lindsay Lohan oldalán feltûnt a Just My
Luck címû vígjátékban, majd a Duff nõvérek oldalán a Material Girls-ben.
2009-ben õ játszotta Margot Jane Lindsworth-Calligan-t a Fired Up! címû
nagysikerû vígjátékban.
A
Vampire Diaries címû sorozat hozta meg számára a várva várt
népszerûséget, bár Vicki Donovan karaktere csak 9 epizódon keresztül van
jelen a sorozatban. 2010-ben feltűnt egy epizód erejéig a CSI
sorozatban, mint Bettina Clark és a Doktor House-ban is. A
2011-es Randall Reunion Races című tv filmben Alicia karakterét
alakítja.
MAGÁNÉLET
Jelenleg
Los Angelesben él. Imád festeni, raftingolni és sziklát mászni. Sokszor
jár táncolni. Benne volt az iskolai szörfcsapatban is. 2006-tól 2 és
fél éven keresztül Kellan Lutz színésszel járt együtt. Jelenleg szingli,
és élvezi az életet. A The Vampire Diaries sorozat forgatásán jó
barátságot kötött Nina Dobrev színésznõvel.
ÉRDEKESSÉGEK
- Együtt szerepel Kellan Lutz színésszel a Hinder - Without You című klippjében
- Egyszer őrizetbe vették mert tiltott helyen fotózták őket a TVD sorozat többi színésznőjével együtt
Michael Trevino
(Tyler Lockwood)
KEZDETEK
Michael
Anthony Trevino 1985 Január 25-én született Montebelloban, Kalifornia
államban. Mexikói és Amerikai szülõkkel rendelkezik. Montebelloban nőtt
fel, majd szüleivel átköltöztek Valenciába.
KARRIER A Cow Belles címû Disney filmben õ játszotta Jackson Meade szerepét Aly és AJ oldalán. Több filmben és nagysikerû sorozatban kapott kissebb-nagyobb szerepeket. 2005-ben kapta elsõ szerepét a Summerlandcímû sorozatban. A Charmed címû sorozat 8. évadjának egy epizódjában õ alakította Alistair-t. A The Richessorozatban Brent szerepét játssza. 2007-ben a (rövid életû) Cane sorozatban Jaime Vega karakterét alakíthatta. A CW 90210 feldolgozásában is helyet kapott. 3 epizódon keresztül játszhatta Ozzie-t. 2009-ben a nagysikerû The Vampire Diaries-ban õt választották Tyler Lockwood megformálására. 2011-ben John Cusack oldalán fog szerepelni a The Factory címû thillerben. ÉRDEKESSÉGEK - A 90210-ben Ozzie szerepét Ray Corasani elõl nyerte el. - Lori Loughlin színésznõvel két forgatáson is együtt dolgozott (90210, Summerland) - A CSI: Miami, a CSI, és a CSI:NY sorozatban is vendégszerepelt.
Taylor Kinney
(Mason Lockwood)
Taylor
Kinney amerikai színész. 1981 Július 15-én született Lancasterben,
Pennsylvania államban. Neffsvilleben nőtt fel. Három bátyja van.
Édesanyja egyedül nevelte fel őket. A West Virginia Egyetemen tanult
üzleti menedzsmentet. Ezután kezdett csak érdeklődni a színészet után.
Első
szerepét a Furnance című thillerben kapta, majd következett a Fashion
House sorozat, ahol ő formálta meg Luke Gianni karakterét 35 epizódon
keresztül. Vendégszerepelt a Bones és a What About Brian sorozatokban. A
Trauma című sorozatban 19 epizódon keresztül Glenn Morrison karakterét
formálta meg. 2010-ben ő kapta meg Mason Lockwood szerepét a The CW
csatorna The Vampire Diaries sorozatában.
Mia Kirshner
(Isobel Flemming-Saltzman)
KEZDETEK
Mia
Kirshner 1975 Január 25-én született Torontóban, Kanadában. Szülei Etti
és Sheldon Kirshner. Nagyszülei a holocaust túlélői voltak. Édesapja
német, míg édesanyja izraeli származású. A McGill Egyetemen tanult
Montrealban. Van egy húga, Lauren, aki íróként dolgozik.
KARRIER
Színészi
pályafutása 1983-ban kezdődött, de első jelentősebb szerepét 1993-ban
kapta a Love and Human Remains című filmben. Alakításáért Genie jelölést
kapott a Legjobb Női Főszereplő kategóriában. Ezt követték az Exotica
és a The Crowd: City of Angels című filmek. 2001-ben vendégszerepelt a
24 című sorozat 3 epizódjában, majd később egy - egy epizód erejéig újra
visszatért. Ő kapta meg Catherine szerepét a nagysikerű Not Another
Teen Movie című vígjátékban. A filmhez készült Marilyn Manson klippben
is főszereplő volt. 2004-ben választották ki a The L Word című sorozat
főszerepére. Hat évadon keresztül alakÍtotta Jenny Schecter
karakterét.2006-ban feltűnt a The Black Dahlia című filmben is Scarlett
Johansson és Hilary Swank mellett. 2009-ben a 30 Days of Night: Dark
Days című horrorban főszerepet kapott, majd szintén ebben az évben
visszatérő vendgészerepet ajánlottak neki a The Vampire Diaries című
sorozatban.
ÉRDEKESSÉGEK
- A "D.C." című sorozatban eredetileg ő alakította volna a női főszereplőt
- A Stuff magazin beválasztotta a 102 legszexisebb nő közé 2002-ben
- Írt egy könyvet 'I Live Here' címmel
Marguerite MacIntyre
(Sheriff Elizabeth Forbes)
Szerepelt
a :The Vampire Diaries, CSI: Miami, Kyle, A mentalista, Shark, Red
Dragon, a Two Guys, a Girl and a Pizza Place- ben és még jópár filmben
amik annyira nem ismertek.
Susan Walters
(Carol Lockwood)
ÉLETE
Susan
Walters 1963. szeptember 28-án született Atlantában. A Chamblee High
Schoolra járt; nagyon jó tanuló volt. Férje Linden Ashby, akivel 1986
óta vannak együtt. Van két gyerekük: Francis Grace és Savannah
Elizabeth.
KARRIER
Először
a Loving című sorozatban játszott, 1983-ban, azóta már számtalan
kisebb-nagyobb szerepet kapott. Első főszerepét az Elvis és én című
mini-sorozatban kapta, ahol Priscilla Presleyt játszotta.
Leghíresebb
szerepe a Nyughatatlan fiatalokban volt, ahol Diane Jenkist alakította.
Szerepet kapott a Tuti gimi és a Vámpírnaplók című sorozatban is.
Chris William Martin
(Zach Salvatore)
Az
1975-ben született színész csak 1991-ben kezdett el aktívan
színészkedni egy tinidrámában, ami a Fifteen címet viselte. Dylan
karakterének eljátszásáért megkapta a Legjobb férfi főszereplőnek járó
díjat a Tini Film Awardson.
A
film befejézésével 1993-ban a Madison nevű gimnáziumi drámában
játszotta Jamie Novak-ot, amiért kapott is egy Legjobb férfi
főszereplőnek járó Gemini jelölést.
Legközelebb
1999-ben Carl Bessai filmjében, a Johnny-ban mutatta meg magát, amely
elnyerete a zsűri különdíját a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, mint
a Legjobb kanadai játékfilm. Bessai további két filmjében, 2001-ben a
Lola-ban és 2003-ban az Emile-ben is szerepelt.
2004-ben
főszereplőként feltűnt a The Volcano Disaster-ben. Chris is kipróbálta
magát több sorozatban kisebb-nagyobb szerepekben. Például: Tru Calling,
Intelligence és The Vampire
Jó barátságot ápol Scarlett Johansson-nal.
Bianca Lawson
(Emily Bennett)
Bianca
Jasmine Lawson 1979. Március 20-án született Los Angelesben. Denise és
Richard Lawson gyermeke. Édesapja szintén színész, fõként sorozatokban
szerepel. 9 éves korában kezdett el
színészkedni. Barbie ésRevlon reklámokba is szerepelt. Több tv
sorozatban feltûnt.
1998-ban megkapta Kendra Young vámpírvadász szerepét a Buffy a vámpírok réme címû sorozatban. Feltûnt a WB nagysikerû sorozatában, a Dawson és a haverokban. 2001-ben õ játszotta Nikki szerepét aSave the Last Dance címû filmben. A legjobb "harc" jelenetért megnyerte Julia Stiles-al közösen a Teen Choice Díjat. Szintén ebben az évben szerepelt a Bones címû horrorban Snoop Dog oldalán, majd 2004-ben a Breakin' All the Rules illetve, 2005-ben a National Lampoon's Pledge This! címû filmben Paris Hilton oldalán. A The Vampire Diaries sorozatban megkapta Emily Bennett szerepét, aki több epizódban is feltûnik a sorozat folyamán. Az amerikában nagy sikerrel futó "The Secret Life of the American Teenager" címû tv sorozatban 6 epizódon keresztül játszotta Shawna-t. A 2010-est Pretty Little Liars sorozatban õ alakítja, Mya St. Germain karakterét. A CW szintén 2010-es sorozatában a Nikitában is feltűnik vendégszereplőként.
Kelly Hu
(Pearl)
ÉLETE
Kelly
Ann Hu 1968. február 13-án született Honoluluban, Hawaii-n, angol,
kantoni és hawaii szülők gyermekeként. Szülei Juanita és Herbert Hu
(eladó, egzotikus madártenyésztő) még gyermekkorában elváltak. Kelly
mindössze 6 éves volt. Van egy bátyja, Glenn. Édesanyja beiratta
balettórákra a Sears Charm School mellett, de Kellyt jobban érdekelte a
karate, amit bátyjától tanult. Hawaii, kínai és amerikai vér is
csörgedezik az ereiben. A Maʻemaʻe
Általános Iskolába majd a Kamehamera iskolába járt szülővárosában. A
Pepperdine Egyetemen diplomázott Malibuban. Unokanővére sikeres modell
volt Japánban, így 13 éves korában elhatározta, hogy a nyomdokaiba lép
unokanővérének. 15 évesen kezdődött el a modellkarriere, amikor
megnyerte a tini szépségversenyt és megkapta a Miss Teen Hawaii címet.
Majd 1985-ben ő lett Miss Teen USA.
Kelly
első helyezése számtalan lehetőséget nyújtott neki. Szerepet kapott a
Growing Pains szezonnyitó darabjában, melyben Kirk Cameron szerelmét
alakította. Befejezte a középiskolát, majd elutazott Hawaii-ból Japánba
és Olaszországba, hogy modelkedhessen. 5 hónap múlva visszatért
Hawaii-ra, de nem sokkal később ismét otthagyta Hawaii-t, de ezúttal Los
Angelesbe költözött.
Első
munkája a Variety magazinban való teljes oldalas hírdetés volt, melynek
célja az volt, hogy megismertesse magát a nyugati parton. Ám Kelly nem
tett akkora benyomást az emberekre mint amekkorát szeretett volna. Bár
több ügynöktől kapott ajánlatot, mégsem lett közismert a neve. Ennek
ellenére mindig sikerült szerepekhez jutnia. Számos reklámban szerepelt a
Bud Light-tól kezdve az Ivory szappanig, de feltűnt olyan
tv-sorozatokban is, mint a 21 Jump Street, Night Court és ő volt Jason
Voorhees áldozata a Friday the 13th VIII: Jason Takes Manhattan című
részben.
Kelly
részt vett több szépségversenyen is és 1993-ban ő lett Miss Hawaii és
bejutott a Miss USA döntőjébe is. Ezután kapott egy filmszerepet Leslie
Nielsen mellett a Surf Ninjas című filmben, illetve Meg Ryan mellett a
The Doorsban. Kelly folytatta a harcművészeti edzéseit is, amelynek
tudását kamatoztathatta a Nash Bridges című sorozatban, ahol Kelly
állandó szerepet kapott.
1997-ben
kapta meg Dr. Rae Chang szerepét a Sunset Beach című sorozatban, de a
szerepe még ugyanebben az évben meg is szűnt. 1998-ban barna övet
szerzett a karatéban, és szerepet kapott egy új kung fu-s
rendőrsorozatban, a Martial Law-ban. A nagy áttörést a 2002-es
Skorpiókirály jelentette számára, ahol a WWF szupersztár "The Rock"
volt a partnere. 2002 májusában szerepelt a Maxim magazinban. 2003-ban ő
alakította Lady Deathstrike karakterét az X-men 2. című nagysikerű
mozifilmben. 2005 májusában szintén a Maxim magazinban volt látható.
2007-ben
kapta meg Kelly Lee szerepét - 13 epizód erejéig - az In Case Of
Emergency című sorozatban. 2009-ben Ian Somerhalder oldalán szerepelt a
The Tournament című akciófilmben, majd epizódszerepet kapott a The
Vampire Diaries sorozatban. Rajzfilmsorozatok szinkronizálásában is
aktívan részt vesz. Ő Stacy eredeti hangja a Phineas and Ferb
sorozatban. 2010-ben feltűnt a Hawaii Five-0 című sorozat egyik
epizódjában, és kapott egy főszerepet is az Almost Perfect című
romantikus vígjátékban.
Tagja
a CAUSE USA nevű szervezetnek, akik az afro-amerikaiak beilleszkedését
segítik a demokratikus társadalomba. Szeret pókerezni, és a nagyobb
bajnokságokon részt is vesz. 2008-ban kampányolt Obama elnök mellett.
Meglátása szerint, soha nem szeretne férjhez menni.
ÉRDEKESSÉGEK
- Több videójátékot is "szinkronizált"
- 2 alkalommal is szerepelt a Maxim magazin címlapján
- Szeret úszni
- Fekete öves karatés, ezzel tartja formában a testét
- Van egy kutyája, aki a Mushu névre hallgat
- 2006-ban teljesítette a Honolulu Maratont
Melinda Clarke
(Kelly Donovan)
A
kaliforniai színésznõ Dana Pointban nevelkedett balett táncos
édesanyjával (Patricia) és színész édesapjával (John). Van egy bátyja,
Joshua, lánytestvére (Heidi) 1994-ben elhunyt.
Melinda 18 éves kora óta
egyfolytában színészkedik, ekkor történt ugyanis hogy megkapta elsõ
szerepét egy TV sorozatban három nappal azután, hogy L.A.-be költözött.
Képzett énekesként szeret musicalekben is játszani.
1997 óta házas, férje Ernie Mirich színész, és van egy lányuk, Kathryn Grace.
Legismertebb
szerepe a Narancsvidék néha kissé ellenszenves, néha vicces, néha pedig
kifejezetten pozitív Julie-ja. 2009-ben ő alakíthatta Kelly Donovant a
The Vampire Diaries sorozatban, majd 2010-ben újabb CW sorozatban kapott
szerepet. A Nikitában Amanda szerepét kapta meg.
David Anders
(Johnathan "John" Gilbert)
David
Anders Holt 1981. március 11.-én született Grants Passban. Dr. Tony és
Jori Holt gyermeke. Két bátyja és egy nõvére van. Iskolai évei alatt
baseballozott és teniszezett, de szerepelt az iskolai darabokban is. 17
évesen Fülöp apostolt játszotta a Jézus Krisztus szupersztár címû
musicalben. Miután befejezte a középiskolát, 1999-ben felvették az
American Academy of Dramatic Arts színiiskolába, de nem élt a
lehetõséggel. Los Angelesbe ment és nevét David Andersre változtatta,
mert David Holt nevû színész már létezett.
Fõszerepet játszott a Rockne címû musicalben és feltűnt az Anna Frank naplójában is, ami elnyerte aLegjobb színtársulat díját a Backstage West Garland Awards-on.
2001-ben
Anders megkapta Julian Sark visszatérõ szerepét az Alias címû
televíziósorozatban. A 2006-os Left In Darkness címû horrorfilm egyik
fõszereplõje, 2007-ben pedig az ELI címû sci-fi thriller rövidfilm
címszereplõje volt. Los Angelesben nyári turnusokon gyerekeket
teniszezni tanít. Sok idõt tölt a golfpályán is. Néha versenyeken is
részt vesz. Tagja a 16:9 nevû együttesének, ahol vokalistaként van
jelen. 2007-ben Anders fõszerepet kapott a Hõsök címû sorozat második
évadjában.
Szerepelt
a 24 című sorozat 6 epizódjában. 2010-ben ő alakítja Jonathan Gilbert
karakterét a nagysikerű The Vampire Diaries című sorozatban. 2011-ben
érkezik a The Riot című akciófilm, ahol Caleb szerepét kapta meg.
Daniel Gillies
(Elijah)
Daniel
Gillies 1976. Március 14-én született Winnipeg városban, Kanada
államban. Édesapja gyermekgyógyászként dolgozik. Új Zélandon nőtt fel.
A Southwell Iskolában végezte tanulmányait, majd beiratkozott
a Hamilton Fiúiskolába.
Karrierje
a 2000-es Street Legal című 52 részes sorozattal kezdődött, ahol Tim
O'Connor karakterét alakította 2002-ig. Megkapta Kristen Dunst és Tobey
Maguire oldalán John Jameson szerepét a SpiderMan 2 című nagysikerű
mozifilmben. Vendégszerepelt az NCIS sorozatban, majd 2010-ben megkapta
Elijah szerepét a The Vampire Diariesben.
Felesége, Rachael Leigh Cook színésznő. 2003 decemberében tartották az eljegyzést, majd 2004-ben házasodtak össze.
Joseph Morgan
(Klaus)
Joseph
Martin 1981. Május 16-án született Londonban az Egyesült Királyságban.
Gyerek volt még, amikor családjával Swansea-ba költöztek. A Morriston
Comprehensive Iskolába járt, majd mikor 11 év után visszaköltöztek a
brit fővárosba a Central School of Speech and Drama képzőt is elvégezte.
Első
jelentősebb szerepét a HEX című sorozatban kapta, ahol Troy karakterét
formálta meg. Feltűnt egy - egy filmszerepben is, például az Alexander
és a Master and Commander: The Far Side of the World című filmekben.
Számos sorozatban vendégszerepelt is. Billie Piper oldalán láthattuk a
Mansfield Parkban. 2010-ben ő alakíthatta Ben Hur-t a CBC television
gondozásában készült minisorozatban. Szintén ebben az évben érte el a
siker. Őt választották ki Klaus, a legősibb vámpír megformálására a The
Vampire Diaries sorozat készítői. A 2011-ben megjelent Immortals című
filmben Henry Cavill és Freida Pinto mellett alakítja Lysander-t.
Aktív tagja a Positive Woman nevű szervezetnek.
- Megváltoztatta a nevét Martin-ról Morgen-re
Claire Holt
(Rebekah)
Claire
Rhiannon Holt, művésznevén Claire Holt amerikai színésznő. Claire
Brisbane-ben, Ausztráliában született és itt is nőtt fel. Hírnévre akkor
tett szert, amikor főszerepett kapott a H2O: Just Add Water - H2O: Egy vízcsepp elég című
sorozatban. Itt Emma Gilbert karakterét formálta meg 2 évad erejéig. A
népszerű sorozattal Logie Award-ra, illetve Nickelodeon Australia Kids'
Choice Award-ra is volt jelölve. Holt 2007-ben a harmadik évad előtt úgy
döntött otthagyja a showt, mégpedig a The Messengers 2: The Scarecrow - A hírnök 2: A vég kezdete nevezetű
horrorfilm miatt. A filmet Szófiában, Bulgária fővárosában forgatták
2008-ban, DVD-n pedig 2009-ben jelent meg.) Ezután szerepet kapott a Mean Girls 2 - Bajos csajok 2 című
filmben, ahol Chastity Meyer karakterét formálja meg. Itt olyan neves
sztárokkal dolgozott együtt, mint Meaghan Martin, Jennifer Stone vagy
Nicole Anderson. Később felkérték a Pretty Little Liars nevű
sorozatba vendégszereplőként. Claire elfogadta az ajánlatot, így ő
játszotta Samara karakterét a sorozat első évad, huszonegyedik és
második évad, második részében. Legutóbbi munkája a Blue Like Jazz-ben Penny alakítása. A filmen éppen az utómunkálatok folynak, így még idén láthatjuk.
Szerepelt a Dreamworld, Sizzlers és a Queensland Lifesaving reklámjaiban is.
Érdekességek
- Gyermekkorában az iskolai kórus oszlopos tagja volt
- Tae-Kwon-Do-zott, ahol a fekete övig jutott
- 2005 végén érettségizett a Stuartholme School-ban
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése